2.cikis sztori
nem velem történt !!
Egyik este két barátnőmmel busszal mentünk haza. Mire a buszállomásra értünk, kiderült, hogy lekéstük a buszt. Volt vagy 8 óra. Lesétáltunk a buszmegállóig és az egyik barátnőmnek nagyon kellett pisilni. A másik barátnőmmel jót röhögtünk rajta, hogy szerencsés az estéje. Jött a másik busz, és mi felszálltunk rá. Csak hátul volt hely az egyik négyes ülésen, ahol már egy srác ült. A barátnőm (akinek pisilnie kellett) elfoglalta az egyik, a sráccal szembeni helyet, én meg le akartam ülni mellé. A másik barátnőm (gondolom nagyon nem akart a srác mellé ülni) félrelökött az "útból", én meg elterültem a busz padlóján. Szó szerint lecsúztam a székről, és zakóztam. A barátnőim dőltek a nevetéstől, én meg feltápászkodtam. A táskámmal sikeresen fejbevertem a srácot. A barátnőm annyira röhögött, hogy hasba rúgta, a másik barátnőm meg könyörgött, hogy hagyjuk abba, mert ott helyben bepisil. Égtünk mind a hárman, de a vicc az volt, hogy a srác arca VÉGIG rezzenéstelen maradt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése